Karol Az Ember Aki Pápa Lett / Duna Tv: Karol – Az Ember, Aki Pápa Lett | Magyar Nemzet
Sunday, 20-Feb-22 18:41:37 UTC
- Karol - Az ember, aki pápa lett
- Karol az ember aki papa lett
- Filmajánló: Karol – Az ember, aki pápa lett | Eucharistic Congress - IEC2020
Karol sorstársaival együtt napról napra éli meg a megszállás iszonyatát, a kegyetlenkedéseket, a nyomort, a kiszolgáltatottságot. Minden erejével azt keresi, miként találhatna kivezető utat a mély kétségbeeséséből. Ekkor még nem sejti, mi vár rá… A kétrészes, több mint háromórás alkotás Karol Wojtyla életét egyetemista korától 1978-ig meséli el, a film a pápaválasztásig tart, tehát csaknem negyven esztendőt ölel át. Giacomo Battiato életrajzi filmje érzékletesen mutatja be Wojtyla jellemének talán legjellemzőbb vonását, azt a ritka képességét, hogy szinte azonnal képes volt megtalálni a hangot mindenkivel, az egyszerű munkásemberrel éppúgy, mint az egyetemi hallgatóval, de még az őt állandóan leleplezni akaró ügynökkel is, hiszen elérte nála, hogy a kommunisták helyi központjában két emelet visszakerüljön egyházi tulajdonba. A Karol – Az ember, aki pápa lett egy mélyen érző, a mások sorsa, szenvedései iránt nyitott, Istent szenvedélyesen kereső (és megtaláló) személyiség fejlődését mutatja be, aki ráeszmél, hogy a világban egyedül a krisztusi szeretet akadályozhatja meg, hogy időről időre megismétlődjenek a XX.
Karol - Az ember, aki pápa lett
Duna TV: Karol – Az ember, aki pápa lett A legismertebb lengyelhez méltó és hű két részes film bemutatja Karol Wojtyla hosszú és megpróbáltatásokkal teli útját, fiatal korától a pápává választásáig. A főszerepben Piotr Adamczyk látható, a film zenéjét pedig nem más, mint Ennio Morricone szerezte. 2021. 07. 16. 21:06 - 21:06 Első rész (Április 2-án, 21 órától a Dunán) A film Karol Vojtyla, a későbbi II. János Pál pápa ifjabb éveit dolgozza fel. Krakkó, 1939. A németek támadása megindul a város ellen. A lakosság menekül, szeretné elérni a lengyel hadsereg által még ellenőrzött vonalakat. A menetben ott van a fiatal egyetemista, Karol Vojtyla is, aki elhatározta, hogy maga is fegyvert fog a támadók ellen. Szerelme, Hanja a családjával Vadovicébe menekül. De már nincs hova menni. A menetet német repülők sorozatlövései tarolják le. Karol és Hanja sorstársaikkal együtt napról napra élik meg a megszállás iszonyatát, a kegyetlenkedéseket, a nyomort, a kiszolgáltatottságot. Karol minden erejével azt keresi, miként találhatna kivezető utat a mély kétségbeeséséből.
Karol az ember aki papa lett
A rendőrség azonban továbbra is a nyomában van, és egy diákot állítanak rá, aki még a gyónások lehallgatásától sem riad vissza. De Karol soha nem beszél politikáról, sőt óvja a barátait minden agressziótól. A lélek megőrzésének lehetőségéért küzd. Amikor azonban új keresztet kell felszentelni Nova Hutában, szilárdsága még a rendőrséget is meghátrálásra készteti. Bátorsága, ami ugyanakkor nemcsak jellemerővel, de az ellenfél mély megértésével is párosul hamar a krakkói segédpüspöki székbe emeli, és a vallás megújulásába vetett mély bizalmával hamarosan Rómában is kitűnik… Lengyel-olasz életrajzi film, 155 perc, 2005 A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Feliratozva a teletext 333. oldalán. Rendező: Giacomo Battiato Író: Gianfranco Svidercoschi Forgatókönyvíró: Giacomo Battiato Zeneszerző: Ennio Morricone Operatőr: Giovanni Mammolotti Producer: Pietro Valsecchi Vágó: Alessandro Heffler Szereplők: Piotr Adamczyk (Karol Wojtyla) Malgorzata Bela (Hanna Tuszynska) Ken Duken (Adam Zielinski) Hristo Shopov (Julian Kordek) Matt Craven (Hans Frank) Ennio Fantastichini (Maciej Nowak) Violante Placido (Maria Pomorska)
- Susi és tekergő 2 csibész a csavargó
- Paraffin gyertya fagy ellen ár facebook
- Karol – Az ember, aki pápa lett 2. rész - Elérhető április 10-ig! | MédiaKlikk
- Karol az ember aki pápa lett 1 rész
- A világ 10 legnagyobb parlamentje
- Corposano ks 1 a2 használata
- Karol – Az ember, aki pápa lett 1. rész - Elérhető április 9-ig! | MédiaKlikk
- Törölt sms visszaállítása sim kártyáról
- Rolós Napellenző Kocsiba
Filmajánló: Karol – Az ember, aki pápa lett | Eucharistic Congress - IEC2020
Második rész (Április 3-án, 21:50-től a Dunán) A szovjet övezethez csatolt Lengyelországban a fiatal Karol Wojtylát a lublini egyetem etikai tanszékére küldik, ahol teljes idejét a fiatalok tanításának szenteli. A rendőrség azonban továbbra is a nyomában van, és egy diákot állítanak rá, aki még a gyónások lehallgatásától sem riad vissza. De Karol soha nem beszél politikáról, sőt óvja a barátait minden agressziótól. A lélek megőrzésének lehetőségéért küzd. Amikor azonban új keresztet kell felszentelni Nova Hutában, szilárdsága még a rendőrséget is meghátrálásra készteti.