Föld Vízkészletének Hány Százaléka Édesvíz
Sunday, 20-Feb-22 21:23:38 UTC
- Édesvíz – legnagyobb kincsünk - Zöld bolygó - Világos + zöld
- A vízről
- Meddig elég a Föld vízkészlete? - BAKONYKARSZT Zrt.
Nagy, nemzetközi összefogásra van szükség, hogy 50 év múlva ne a vízért való háborúkról szóljon unokáink élete, hanem egy élhető világ biztosításáról. Ezért is vagyunk büszkék, hogy Magyarország otthont adhat annak a konferenciának, amelyen a világ vezető politikusai, tudósai, vízügyi szakemberei és döntéshozói vesznek részt, és határozzák meg közös stratégiájukat. " – tette hozzá Baranyai Gábor, a Budapesti Víz Világnapja Előkészítő Bizottságának elnöke, az EU Ágazati Politikákért felelős helyettes államtitkár.
Édesvíz – legnagyobb kincsünk - Zöld bolygó - Világos + zöld
Az ENSZ szakkutatói szerint tehát a várhatóan bekövetkező vízhiány miatt a víz az évszázad végére valóban aranyat fog érni és egyik legfontosabb feladatunk Földünk vízkészletének megóvása és a megfontolt édesvíz felhasználás lesz. (MTI publikáció)
Ebből úgy tűnhet, hogy a vízkészletek kimeríthetetlenek, holott valójában a Föld ivóvíz- és iparivíz-készletei végesek. A Föld vízkészletének jelentős része, mintegy 97%-a a tengerekben és óceánokban van jelen, amely magas sótartalma (35 g só / 1 dm 3 tengervíz) miatt közvetlenül nem alkalmas sem ivóvíz-, sem iparivíz-felhasználásra, még mezőgazdasági célokra sem (Kerekes, 1998). A fennmaradó ~ 3% ugyan édesvíz, amelynek azonban nagy része jég formájában található meg. Közvetlen ivóvíz-kitermelésre a Földön föllelhető összes víznek alig 0, 307%-a alkalmas, és ebben a mennyiségben már benne vannak a kitermelhető felszíni vizek, a folyók, a tavak édesvizei, de még a felső rétegvizek is. A Föld vízkészletét az 1. táblázat és az 1. ábra mutatja be részletesen. A lakosság életmódjának nagymértékű változása magával hozta a vízigény gyors ütemű növekedését is. A vízigény gyorsabban nő, mint a népesség: a Föld lakosságának egynegyede nem jut egészséges ivóvízhez. Az embernek naponta átlagban 1, 2-1, 5 dm 3 vízre van szüksége a szervezetében lezajló anyagcsere-folyamatokhoz.
Dr. Török Sándor (2011) 2. fejezet - A Föld vízkészlete és a víz körforgása 2. fejezet - A Föld vízkészlete és a víz körforgása Bevezető Ennek a tanulási egységnek célja, hogy megismerjük a Föld vízkészletét és a víz körforgását a természetben. Annak ellenére, hogy Földünk felszínének több mint 2/3-át víz borítja, az édesvíz készlet 3% alatt van. Az ivóvíz olyan fogyatkozó természeti kincs, hogy a jövő háborúit vélhetően ennek megszerzéséért fogják majd vívni. A tanulási egység követelményei: ismertetni kell tudni a Föld vízkészletét és annak megoszlását, ismertetni kell tudni a víz körforgását a természetben és jellemezni kell tudni a vízminőségi kategóriákat. 2. 1. A Föld vízkészlete A vízkészlet a tér meghatározott részében, adott időpontban található vízmennyiség (m 3). A vízkészlet dinamikus jellemző, amely időben és hely szerint változó. A Föld felszíne 510 millió km 2 és 70, 84% -át borítja víz. A Földön a víz igen nagy mennyiségben van jelen. Ha egyenletesen volna elosztva, a Föld felszínén mintegy 2700 méter vastag burkot lehetne belőle képezni.
A vízről
Az ENSZ szakértőinek fenyegető előrejelzése szerint évszázadunk végére az ivóvíz drágább lehet az aranynál. Ezen megállapítás hátterében számos ok húzódik, amelyek közül csak egy az oly sokat emlegetett felmelegedés. Sokkal komolyabb bajokozó a növekvő népesség és a meggondolatlan, szükségtelen túlfogyasztás. Ezért óriási tempóban készítenek elő olyan nemzetközi beruházásokat, amelyek a megfontolt édesvíz-hasznosítását segítik elő. A Föld vízkészletének és az emberiség vízfelhasználásának áttekintését követően egyértelművé válik, hogy a sötét előrejelzések nem is oly túlzóak és valóban nagy szükség van a rendelkezésre álló vízkészlet megóvására. A Föld felületének kétharmadát víz alkotja, az élet fenntartásához nélkülözhetetlen édesvíz sok helyütt már ma is kevés az ott élők számára. Tudnunk kell, hogy a Föld teljes vízkészletének mindössze 3%-a édesvíz, amelynek kétharmada jégben, hóban van, így csupán 1% a közvetlenül felhasználható. Ennek nagy részét mezőgazdasági és ipari célokra fordítják.
"Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy. " (Saint-Exupéry) A Földünk felületének 71%-át víz borítja. (Ezért is nevezik kék bolygónak. ) Ennek a hatalmas vízmennyiségnek azonban csak egy része kb. 2, 5-3%-a édesvíz (felszíni és felszín alatti víz), amely az emberiség számára felhasználható, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el, közvetlenül nem alkalmas sem ivóvíz-, sem iparivíz-felhasználásra. Az édesvízkészlet amelynek jelentősrésze (kb. 80%-a) a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvízkészlet a Föld teljes vízkészletének csupán 0, 5%-a. A gleccsereket és az állandó hótakarót leszámítva az édesvíz 98%-a felszín alatti víz, ezért különösen fontos a felszín alatti vizek védelme. (Magyarország ivóvízellátásának több mint 95%-a felszín alatti vizeken alapszik. ) A víz az egyetlen olyan anyag a Földön, amely mindhárom halmazállapotában megtalálható: gáz, folyékony, szilárd halmazállapotban jelen van mindenütt (geoszférában, atmoszférában és bioszférában).
Emberi használatra mindössze az édesvízkészlet tizede marad, s még azzal is igen pazarlóan bánunk, mert az elmúlt másfél évszázadban az ételkészítésnek, az élelmiszerek előkészítésének, a tisztálkodásnak, a takarításnak, a mosogatásnak, mosásnak, a higiéniai eszközök (például WC) használatának rendkívül vízpazarló, vagy szennyező módjai terjedtek el. A pazarlásnak olykor egészen megdöbbentő alapjai vannak. Mint az egészségügyi világszervezet, a WHO egy tanulmányában olvasható, például egyetlen csésze kávé előállításához 140 liternyi vízre van szükség, egy kilogramm marhahúséhoz pedig 16ezer literre. (Gondoljunk a növénytermesztés, illetve az állattenyésztés vízigényére). Az egyes ember ivóvízhez jutását tovább korlátozza, hogy az édesvíz-készletet igénybe vevők száma világszerte ugrásszerűen nő. A jelenlegi 6, 6 milliárd földi lakosból 2, 3 milliárd már most sem jut elegendő vízhez és az ENSZ-becslések szerint 50 év múlva 40 százalékkal többen, mintegy 9 milliárdan élnek majd a Földön.
Vízre a Föld teljes lakosságának szüksége van, és a felhasználók száma folyamatosan emelkedik. Jelenleg 6, 6 milliárd lakosból 2, 3 milliárd már ma sem jut elegendő vízhez és az ENSZ-becslések szerint 50 év múlva 40%-kal többen, mintegy 9 milliárdan élnek majd a Földön. A vízkészlet azonban ezen idő alatt is folyamatosan csökken. Az édesvíz-készlet eloszlása már most sem egyenletes arányos az egyes földrészeken élők számával. Az amerikai földrészen a Föld lakosságának csak 14%-a él, viszont ott található a földi édesvízkészlet 40%-a, a legrosszabb helyzetben pedig Ázsia van, ahol a legrohamosabb a lakosság számának emelkedése. Másik jelentős probléma régiókon belül a metropolisok rohamos növekedése, ahol a megnövekedett lélekszámhoz már nem elegendő a víz. Emellett további gondot okoz a globális felmelegedés. Az ENSZ szakkutatói szerint tehát a várhatóan bekövetkező vízhiány miatt a víz az évszázad végére valóban aranyat fog érni és egyik legfontosabb feladatunk Földünk vízkészletének megóvása és a megfontolt édesvíz felhasználás lesz.
Meddig elég a Föld vízkészlete? - BAKONYKARSZT Zrt.
Ennek jelentős része talajvíz, és a képen alig látható aprócska csepp jelzi a felszíni édesvizek teljes mennyiségét, ennek az átmérője mindössze 56, 2 kilométer (fenti ábra). A Föld teljes vízkészlete és édesvíz készlete, ha azt egyetlen gömb alakjába gyűjtenénk össze (USGS/Jack Cook) A következő évek, évtizedek egyik legfontosabb, egyre nehezebben elérhető természeti erőforrása az ivóvíz lesz. Ezek az ábrák arra hívják fel a figyelmet, milyen vékonyka és törékeny a Föld vízburka. Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is! Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is!
- Meddig elég a Föld Vízkészlete? | MaVíz - Magyar Víziközmű Szövetség
- Folia cargo pack zrt zsombó 1
- Csillag kontra gonosz erők 1 évad?
- Hotel Veritas Budapest - Szallas.hu
- Valentin napi ajándék férfiaknak házilag
- √ Piros bicikli (Testo) di MC Hawer és Tekknő tratto da Bye-bye, lány! - Testi / lyrics su Rockol.it
- „Ez egyetlen, önmagát felvilágosultnak nevező társadalomban sem lehet bűn” – Az eutanáziáról - WMN
- Mit tegyek nagyon erős menstruációs görcsök ellen?
- Egyedi termékek dzp trade kft 5
- Dr. Tóth Eszter - Fül-Orr-Gégész
- Fekete Özvegy teljes film magyarul indavideo Archivi - magyarul filmek Teljes
Évszázadunk végére az ivóvíz drágább lehet az aranynál - hangzik az ENSZ szakértőinek fenyegető, s nem is nagyon túlzó jóslata. A sötét előrejelzésnek valós alapjai vannak: bár a Föld felületének kétharmadát víz alkotja, az élet fenntartásához nélkülözhetetlen édesvíz sok helyütt már ma is kevés az ott élők számára. A vízkészletre pedig egyre több embernek van szüksége. A baljós szakértői előrejelzés értékeléséhez tudnunk kell: a teljes, földi vízkészlet 97 százaléka emberi, állati fogyasztásra, növénytermelésre alkalmatlan sósvíz. Sótalanítása energiaigényes és drága. A mindössze 3 százaléknyi édesvíz kétharmada viszont jégben, kis részben hóban fagyott, s csak drága olvasztással változtatható vízzé. Ezért a rengeteg vízből csupán egyetlen százaléknyi a közvetlenül felhasználható! Ez arányaiban annyi, mintha egy teli fürdőkádból kimernénk egy kávéscsészényi vizet. Ám az sem csupán a szomjunk oltására szolgál, mert háromnegyedét a mezőgazdaság és állattenyésztés, egy hetedét pedig az ipar fogyasztja el.