Mihez Van Joga A Nagyszülőnek | Nagyszülők Láthatási Joga: Mit Tehet A Nagyszülő, Ha Eltiltják Az Unokájától? Családjogi Szakértő Válaszol
Sunday, 20-Feb-22 18:24:36 UTCLehetőség van továbbá tanú vagy egyéb okirati bizonyíték csatolására, környezettanulmány elrendelésére. A gyámhivatal végül a bizonyítási eljárás lefolytatása során keletkezett bizonyítékok mentén hozza meg döntését. Azt mérlegeli, hogy a szülő/szülők alapos okkal tartották távol az unokát a nagyszülőtől, vagy épp jogtalanul. Az eljárás végén születő határozat megfellebbezhető, ám végül a jogerős döntést mindkét félnek be kell tartania. Milyen gyakran láthatja a nagyszülő az unokáját? A kapcsolattartás tartama változó, esetenként eltérő. A hatóság a döntése meghozatalánál figyelemmel kell, hogy legyen a kapcsolattartásra jogosult és a kapcsolattartásra kötelezett méltányos érdekére, körülményeire, valamint a gyermek korára, egészségi állapotára, tanulmányi előmenetelére stb… Tapasztalom, hogy azon esetekben, ahol a gyermek (vagyis az unoka) szülei elváltak, valamivel kevesebb kapcsolattartást ítél meg a hatóság, ugyanis a szülőkkel való kapcsolattartás az elsődleges. Így hétvégente az elvált szülő gyermekei hol az egyik, hol a másik szülőnél vannak.
Megtilthatja-e a szülő a nagymamának, hogy ne látogassa az unokáját? Milyen kapcsolattartási joga van a nagyszülőnek? Milyen szempontokat vesz figyelembe a jog láthatás esetén, amikor a elmérgesedik a viszony a szülők és a nagyszülők között? Mentálhigiénés és jogi szakértőnk válaszol. (Forrás:, PG1974 által)
Hogy történik az ügymenet lefolytatása? Az ügyintéző felkeresi a gyermeket nevelő szülőt/szülőket és tárgyalást tart. A gyámhivatal az első tárgyaláson a kapcsolattartást a felek egyezségével törekszik rendezni. Tapasztalom, hogy néha elegendő egy alkalom, ahol a felek elmondhatják felgyülemlett sérelmeiket, és az unoka érdekében végül egy kompromisszumos egyezség születik, amelyet aztán végrehajtható határozatba foglal a hivatal. Ha mégsem születne egyezség az első tárgyaláson, lehetőség van arra, hogy a felek képzett mediátor segítségét vegyék igénybe. Végül, ha a helyzet sürgető megoldást igényel, akkor az eljárást lefolytatja a gyámhivatal és a gyermek érdekét szem előtt tartva, belátása szerint dönt. A bizonyítási eljárás kulcsfontosságú Annak érdekében, hogy a tényállást feltárja a gyámhivatal, a megfelelő és szükséges bizonyítást lefolytatja. E körben meghallhatja a feleket. Ha a gyermek megfelelő életkorban van, akkor személyesen, szükség esetén pszichológus szakértő útján hallgatja meg.
- Mihez van joga a nagyszülőnek w
- Mihez van joga a nagyszülőnek 5
- Sofőr Állás B Kategóriás Jogosítvánnyal Bács Kiskun Megye
- Gree klíma 3 5 kw ár ac
- Mihez van joga a nagyszülőnek google
- Az év ötlete: Tesla másik nevével indítottak elektromos autókat gyártó céget | Elektromos autó mánia
- Bosch condens 2500 szerelési útmutató 7
Ha a szülők nincsenek jó viszonyban, akkor a gyámhivatal a már elrendelt szülői láthatási időből – kvázi – von el időtartamot, és azt az időtartamot a nagyszülők részére biztosítja. Hasonló a helyzet abban az esetben is, ha bármely oknál fogva a szülő nem tud élni kapcsolattartási jogával, az elrendelteknek megfelelően, akkor lehetőség van rá, hogy a nagyszülő kapcsolattartási joga bővüljön, és több időt kapjon az unokájával való kapcsolattartásra.
A gyámhivatal meghallgatta a feleket, és pszichológiai szakvéleményt kért arról, hogy a kislányt milyen érzelmek fűzik a nagyszüleihez. A pszichológus pozitívnak ítélte meg a kislány érzelmeit a nagyszülőkhöz, és viszont. Így havonta egy alkalommal, 3 órai időtartamban szabályozta a kapcsolattartást. A döntésé ellen a nagyszülők jelentettek be fellebbezést, amely alapján a másodfokú gyámhivatal helyszíni szemlét tartott az apai nagyszülők lakóhelyén, mert az anya alkalmatlannak minősítette azt a helyszínt kapcsolattartásra. A helyszíni szemle során a gyámhivatal meggyőződött arról, hogy alkalmas a gyermek ott tartózkodására, és az anya állítása alaptalan. Erre való tekintettel - az elsőfokú határozatot megváltoztatva – 8 órában rendelte el a kapcsolattartás időtartamát, és annak helyszínéül a nagyszülők lakóhelyét jelölte meg. Ha a különélő szülő részére már szabályozva van a kapcsolattartás, és a különélő szülő és a nagyszülő között a kapcsolat jó, akkor a fő szabály szerint a külön önálló nagyszülői kapcsolattartási időt a bíróság általában nem rendeli el.
Figyelt kérdés Apai nagyszülők 1/25 anonim válasza: 68% Joguk van látni az unokát. Ha a szülők nem engedik, akkor lehet pereskedni. 2019. szept. 15. 15:53 Hasznos számodra ez a válasz? 2/25 anonim válasza: 100% Van nagyszülő láthatási jog is. Normális családban a nagyszülók is részese az unokák életének. Ha nem normális a család, ott a legtöbb nagyszülő nagy ívben tojuk az unokájára. De ha a nagyszülő rossz viszony ellenére is akarja a kapcsolatot az unokával, akkor hivatalosan kérhet nagyszülő láthatási jogot. Amit többnyire meg is kapják hacsak nincs nyomos indok, hogy elutasítsák. 15:53 Hasznos számodra ez a válasz? 3/25 anonim válasza: 100% Kissé fura kérdés. Látogatni, törődni vele, stb., ilyen általános dolgok, a nagyszülők normális esetben törődnek és szeretik az unokájukat. Mindegy, melyik ágról, ez cseppet sem számít. Később aztán játszanak, kirándulnak (ha fizikailag bírják), tanulnak velük, meg minden egyéb pozitív tevékenységet csinálhatnak együtt. 15:53 Hasznos számodra ez a válasz?
» Szerző: Dr. Illés Fanni Fotó: Pixabay Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.
Ha ez kb semmi, akkor perelhetnek és láthatási, kapcsolattartási jogot kapnak a bíróságtól. 16:24 Hasznos számodra ez a válasz? 8/25 anonim válasza: 100% Ha a nagyszülőt eltiltják az unokától, akkor a nagyszülő az illetékes gyámhivatalhoz fordú vizsgálják meg az ügyet és ha minden rendben van a nagyszülőkkel, havi 1-2 láthatást engedélyeznek. 16:36 Hasznos számodra ez a válasz? 9/25 anonim válasza: 35% Havonta maximum három óra jár törvény szerint. Természetesen a te felügyeleted alatt. 16:39 Hasznos számodra ez a válasz? 10/25 anonim válasza: 78% 9! Idézd a törvényt légyszíves. Ilyen ugyanis nincs. Minden eset egyedi elbírálás alá esik. 16:41 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2021, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!