Salemi Boszorkányok Weöres Sándor Színház – A Salemi Boszorkányok – Weöres Sándor Színház – Csokibonbon
Sunday, 20-Feb-22 20:30:26 UTC
- A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház – Csokibonbon
- Ombathely
- Revizor - a kritikai portál.
- Ombathely műsor
Proctor (Bányai Kelemen Barna) és Proctorné (Bánfalvi Eszter) játéka nagyon őszintén mutatja be az egyszerű, józan paraszti eszét még el nem vesztett vidéki, nemgazdag házaspárt, akik nem tudnak mit kezdeni a hazug rágalmakkal, nincsenek meg a kellő eszközeik, jogi tudásuk, vagányságuk, és képtelenek bosszúból visszahazudni. Abigail (Fekete Linda) olyan hitelesen mutatja be a főszarkavaró tinilányt, hogy ütni kéne, de minimum egy lakatlan szigetre száműzni a napraforgó ringyót, és akkor még finoman fogalmaztam. Hale tiszteletes (Kálmánchelyi Zoltán) és Parris tiszteletes (Mertz Tibor) között nagy különbségek nincsenek, a végére derül ki, hogy Hale már nyitottabb szemmel pánikolva keresi a megoldást az akasztások, kivégzések elkerülésére, míg Parris csupán saját magát, és a pénzét, kiváltságait féltve akarná utólag megmenteni a saját hibájából már a halál árnyékában lévő vádlottakat. A főbíró (Szerémi Zoltán) kicsit sem ad a látszatra, a legelvetemültebb jogász fajtából való, aki visszaél a hatalmával, erőszakos, befolyásolható, és bosszúszomjas, majd a végén simán mentené a seggét, na nem az elítéltek megmentése az elsődleges, hanem a "mit szól a falu, mit gondolnak majd róla"….
A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház – Csokibonbon
- Ford focus mk2 biztosítéktábla leírás e
- Salemi boszorkányok weöres sándor színház �sor
- Budapest 11 kerület bartók béla út tok bela ut 105 113
PROICS LILLA KRITIKÁJA. Borús hangulatú, falméretű festmények között játszódik Zsótér Sándor Kísértetek-rendezése a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Az előadás szereplői, mintha e festmények alakjai volnának, emlékképek, kísértetek. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Amióta nem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, mit is gondolhatott Shakespeare a nők egyenjogúságáról, a Makrancos Katát habkönnyű vígjátéknak, nagy szerepkomédiának szokás játszani, némi jelentőségteljes ki- vagy összekacsintással a végén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Alföldi Róbert, Bánfalvi Eszter, Bányai Kelemen Barna, Hartai Petra, Jámbor Nándor, Kenderes Csaba, Matusek Attila, Mertz Tibor, Nádasdy Ádám, Shakespeare, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Vlahovics Edit, Weöres Sándor Színház, Zöldi Gergely Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését.
Ombathely
Mary Warren (Hartai Petra) többszörös átállása, lelki átalakulása, és végső pálfordulása az egyik csúcspontja az előadásnak, a másik a Proctor házaspár végső vívódása, búcsúzása egymástól, az élettől. Kiss Mari és Jordán Tamás ugyan mellékszereplői a történetnek, de kicsi karaktereik is árnyalják a salemi népről mutatott képet. Zseniális színészi játék jellemezte mindkét felvonást, egyetlen percre sem lankadt a figyelem, az összes szereplő a maximumot tette bele az estébe. Nem könnyű ez a történet, téma, amihez Alföldi Róbert rendező nyúlt, és nincs happy end. Csak a butaság valósága. Elkeserítően. Hazafelé csupán az a kérdés, hogy mennyi tragédiára van szükség még ahhoz, hogy a bégető bólogató birkák felelősséget vállaljanak tetteikért, döntéseikért, amivel mások életére is hatással vannak, amivel ezen kiskirályokat a hatalomban tartják.
Revizor - a kritikai portál.
Kálmánchelyi Zoltán, Vass Szilárd, Avass Attila, Bajomi Nagy György, Balogh János, Béres Attila, Csonka Szilvia, Edvi Henrietta, Endrődy Krisztián, Hartai Petra, Horesnyi Balázs, Jámbor Nándor, Kelemen Zoltán, Márton László, Matusek Attila, Mertz Tibor, POSZT 2015, Szabó Tibor, Székely Csaba, Szerémi Zoltán, Színikritikusok Díja 2015, Vlahovics Edit, Weöres Sándor Színház Dosztojevszkij szenvedélyekben tobzódó, szerteágazó cselekményű nagyregényét bonyodalmas színpadra vinni. A mélyvilági indulatok magas-izzását életre hívni még annál is nehezebb. Nem is sikerült maradéktalanul a monstre előadásban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Alberti Zsófi, Bajomi Nagy György, Balogh János, Bánki Róza, Csonka Szilvia, Czukor Balázs, Dosztojevszkij, Fekete Linda, Horváth Ákos, Jeles András, Kiss Mari, Melis László, Nagy Cili, Orosz Róbert, Perovics Zoltán, POSZT 2013, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Vlahovics Edit, Weöres Sándor Színház
Ombathely műsor
Nem mehetünk el a tény mellett, hogy mindez csak azért működhet, mert olyan félelelmben tartják a népet a hivatali hatalmasságok és az egyház, ami miatt már ott is boszorkányt/ördögöt/sátánt/rossz szellemet – kinek mi jön be – látnak az emberek, ahol semmi sincs, de a vezetőik a félelmeiket erősítve ezt táplálják beléjük agymosás szerűen. Halkan sikítva juthat eszünkbe az elmúlt évek gyűlöletkampánya, amikor a még oly távoli, több száz kilométerre lévő faluban élők is paráznak a migránsoktól, akik még a szomszéd falusiakat sem ismerik, sőt arra nemhogy migráns, még egy kósza gólya sem jár… A boszorkánypereknek természetes tulajdonsága, hogy egy hang nem igaz a vádból, viszont azt képviselve látszat erkölcsi magasságba lehet emelkedni. Itt is ez történik, és az egész előadás alatt az a rossz érzésem van, hogy ahogy Hofi mondta régen: "az igazságból elveszett az I". Itt is elveszett, de nem csak az előadásban, lassan kiveszik az már az egész világon, de a mi országunkban tuti. Nem csadóldtam a játszó színészekben, sőt!